2.fejezet.-Felejts már el!

-Szia.-köszöntem Damonnek is.
-Öcsikém, nem szeretnél bocsánatott kérni hogy a szépfeje miattad vérzik?-mosolygott Damon.
-Te bántottad?-fordult hírtelen Adam Stefan felé.
-Véletlen volt...és tényleg bocsi-nevette el magát Stefan.
-Jobb lenne ha leszállnátok a csajomról.-mondta Adam mire felnevettem.
-Tudod mi lenne már igazán jó? Ha békén hagynál, és nem hívnál a csajodnak mert borzalmasan hangzik és amúgy is semmi közünk már jó rég egymáshoz és én ezen nem változtatok, szóval fordulj előre és dögölj meg.-mosolyogtam.
-Nem fogom ezt annyiba hagyni.-mondta Adam ismét majd előre fordult.
-Auu..-mondta Damon majd elismerően bolintott.
-Ez durva volt.-nevetett Stefan.
-Ahj fogd már be Salvaizé.-mondta idegesen Adam.
-Salvaizé, ez tetszik.-mondta Damon.
-Salvatore.-mondtam majd hozzá dobtam Adamhez a matek könyvét amit a padban hagyott.
-Ha már ilyen jól tudod a nevünket, akkor a tiedet is megtudhatnánk?-kérdezte Stefan
-Kimberly Lewis.-mosolyogtam Stefanra és teljesen elvesztem a szemiben.
-Ne hogy azt mond nekem hogy ő jobb nálam, neked.!?-mondta Adam lekezelően.
-Nálad igazából bárki jobb.-mosolyogtam kivirultan.
Olyan jó volt végre valakivel...valakikkel rendesen elbeszélgetni, úgy hogy semmi sírás,veszekedés és fájdalom nem ért csak nevettem,mosolyogtam és boldog voltam.
Damon és Stefan nagyon kedvesek,aranyosak,viccesek,megértőek és már túlságosan is helyesek. Már el is felejtettem milyen önfeledten mosolyogni és ezt most csak a Salvaizéknek köszönhettem. Majd mikor itt jártak a gondolataim akaratlanul is de elmosolyogtam.
-Jól áll ha mosolyogsz.-jegyezte meg Stefan én erre csak biccentettem.
-De miért is mosolyosz magadban?-kérdezte Damon vigyorogva.
-Csak...eszembe..ju..jutott valami.-dadogtam össze-vissza.
-Aha..érte..m..-utánozott Damon mire rácsaptam a vállára.
-Most mér versz?-dörzsölgette a vállát mintha tényleg fájna neki.
-Azért mert egy bunkó vagy, Damon.-mosolygott Stefan.
-Sokan mondták már, állj be a sorba.-mosolygott vissza Damon.
-Gyerekek, mára vége, holnap újra itt, csak ez uttal a rendes órarend szerint talákozzunk. Pihenjétek ki ezt a sok beszédet.-nézett ránk az ofő.
-Végre.-állt fel elsőnek Adam.
-Még nem fejeztem be, szóval Adam marad a többiek mennek. Viszont látásra.
Mikor kimentünk a teremből Olive és Katy a szekrényüknél pakoltak és figyelték minden lépésemet gondolom én arra vártak hogy mikor vagyok egyedül és kérlelik hogy menjek vissza. Hát nem, én oda soha.
-Mi a szobába leszünk.-mosolygott Stefan.
-Jövök én is.-mosolyogtam vissza madj elindultunk.
-KIMBERLY.-hallottam Katy hangját, de én csak mentem tovább.
Nem akartam tudomást venni a lányokról mert nem érdemlik meg hogy én akár egy percet is rájuk pazaroljak, a szemembe ők már egyszerűen senkik. Vissza sétáltunk a koli szobába ahol egy újabb meglepetés várt minket. Mikor benyítottunk Adam Damon ágyán ült és gondolom minket várt.
-Mit keresel itt?-kérdeztem unva.
-Téged. Nem gondolod hogy ezekkel fogsz egy szobába lenni.!?-felelte Adam.
-Várj..mi az hogy ezekkel?
-Hogy nem fogsz velük lenni na gyere.-fogta meg a csuklóm majd húzott az ajtó fele.
-adam...adam..ADAM..Ezt a törödést nem most kénne megmutatni, ott az ajtó egyedül távozhatsz rajta mert én ITT MARADOK ezekkel a Salvaizékkel.-mondtam határozottan
-Még nincs vége.-csapta be maga mögött az ajtót.
-Ez teljesen megörült.-mondta Stefan.
-Totális idegroncs.-mondta Damon.
-Csak nem értem miért.-felültem az ágyamra.
-Harcol érted, ez aranyos..nem?-kérdezte Damon.
-Nem..ez már beteges.-mondtam komolyan majd elnevettem magam.
-Most min is nevetsz?-kérdezte Stefan.
-Mindegy.-nevettem ismét majd eldőltem az ágyon.
-Mindegy.-nevetett Damon majd eldőlt az ágyon.
-Nem vagy vicces.-mondtam nevetve Damonnek.
-Nem vagy vicces.-mondta neveteve Stefan.
-Borzasztóak vagytok Salvaizék.-montam 'komolyan'.
-Borzasztóak vagytok Salvaizék.-mondták egyszerre.
-Istenem..-mondtam halkan mire ők is.
-Jóéjt.-feleltem.
-Neked is.-mondta Damon egy félmosolykiséretében.
-Szép álmokat.-vigyorgott Stefan.