Ordibálták az embereket, az egész iskola engem keresett pedig én itt ültem a padon elég sokkos állapotban. A fejem zakatold eközben mindneki kiabált de én csak ültem ott néztem körbe mindenki vadul hadonászott a kezeivel és kiabált csak néztem őket és vártam hogy mi lesz ebből. Persze megjelent az orvos, a tanárok, mindenki.
-Jól vagy?-forgatta a fejem a suliorvos én csak a szemmel 'bologattam'.
-Erről beszéltem, poszttraumás stressz.-rigyált az orvos a tanároknak.
-És most mit csináljunk vele?-kérdezte az irodalom tanár Mr.Fitz.
-Be kénne vinni egy psyhiátriára.-ahogy kimondta a régi emlékeim feltörekvőben voltak így a szemem megtelt könnyekkel, csak oda ne.
-Nem, nem vagyok beteg jól vagyok.-felálltam a padról majd körbe néztem.
-Nem drágám nem vagy jól.-szólt az orvos.
-Tökéletesen vagyok!-hazudtam már saját magamnak is.
-Holnap reggel elviszünk.-mondta az edző.
-Holnap reggel én irodalom órára megyek.
-Nem, nem jössz.-mondta Mr.Fitz.
-Akkor sem megyek újra agyturkászhoz.-kijelentettem majd a koli szobába léptem amit így már bánok, a szívem mintha apró darabokra tört volna. Damon és egy csaj az ÉN ágyamon csókolóznak, nem tudom miért éreztem úgy magam ahogy de úgy éreztem. Mikor benyítottam se hagyták abba csak álltam az ajtóba ám mikor Stefan mellém lépett tapsolt egyet.
-Tesó?-kérdezett Stefan.
-Tessék öcsikém?-fél mosolyt ejtett a kérdése végére.
-Teljesen meg vagy örülve, kislány mehet a helyére vissza te meg oda.-mutatott Damon ágyára.
-Öcsi mindent elcseszel nekem.-felállt az ágyamról a lány ment volna ki de megálltam előtte, ő rám mosolygott én pedig olyat tettem amit amúgy soha nem szoktam és soha nem is akartam megütöttem..valami bekattant és minden érzelmemmel együtt cselekedtem a lány állta az ütésem majd ott hagyott minket, Stefan és Damon úgy nézett rám mint akit nem ismernek..bár igen, ezt a felem nem ismerik. Úgy tettem mitha mi sem történt volna, vállat vonva ágyba feküdtem, Stefan és Damon még mindig néztek és néztek.
-Mivan?-felültem.
-Ez..mi volt?-kérdezte Stefan.
-Én magam sem tudom, oké?-vettem egy mély levegőt.
-Nyugi.-mosolygott Damon.
-Mindenki csak ezt hajtogatja 'nyugi' 'nyugodj meg' 'minden jobb lesz' de nem lesz soha, holnap elkell mennem az agy turkászhoz, vagy egy agy mosásra.-ismét vállat vontam majd elfekdütem az ágyon.
-Nem segít?-kérdezte Damon.
-Eddig soha sem segített pedig két évig jártam és semmivel sem lett jobb úgyan olyan érzelmi nyomorék vagyok mint két évve, vagy talán már rosszabb.
-Dehogy vagy 'érzelmi nyomorék'.-mondta Stefan.
-Ha ismertél volna három évvel ez előtt el hinnéd.-feleltem.
-Miért mi történt három évve?-kérdezte Damon de választ nem adtam.
-Mi történt?-kérdezte Stefan is.
-SEMMI, OKÉ?-újra sírásban törtem ki, lehet olyan vagyok most mint egy hisztis kislány de ami három évve történt az egy hatalmas törtést okozott az életemben. Az életem ott teljesen megváltozott úgy hogy azt soha nem tudom vissza változtatni.
Nem tudtam aludni így megvártam míg Damonnék elalszanak és kotorászni keztem, reménykedtem hogy nem kelnek fel, kihúztam a szekrény fiókom majd egy kis üveget vettem ki belőle amibe csöcsögtek a gyógyszerek ahogy az üveghez ért.
-Mit csinálsz?-kérdezte fáradt hangon Stefan.
-Semmmmmit.-elhúztam a választ.
-Mit csinálsz?-ismételte meg kérdését.
-Mivan nálad?-kikapda Damon a kezemből a kis üveget majd lámpát kapcsolt.
-Fron..tin.? Ez mi?-értetlenkedve rázta az üveget.
-Add vissza, kérlek.
-De mi ez?-kérdezte Stefan is.
-Jobb lesz tőle, eltudok aludni..még psyhologus írta fel. Most már vissza kapom?
-Mennyit kell ebből bevened?-vissza adta az üveget.
-Általába egyet.-mondtam majd kiráztam belőle 4szemet.
-Woo ez sok lesz.-mondta Damon.
-Ez pont elég.-nyúltam a vízemért de Stefan kiverte a kezemből majd egyet vissza adott.
-Így lesz jó.-mondta majd össze szedre a földről és az üvegbe tette amit amúgy elvettt tőlem.
-Fiúk, nem vagyok 3éves tudok magamra vigyázni.
-De azért még mi nézhetünk 3évesnek.-mondta Damon majd lekapcsolta a lámpát.
-Kösz.-feleltem gúnyosan de még is nevetve.
-Aludj már.-szinte kérte Stefan.
-Most már, fogok.-mondtam majd elnyomott az álom.
Mikor reggel felkeltem, Stefan és Damon az ágy végében ült és várták hogy felkeljek.
Ijesztő volt. Nagyon.
-Jóreggelt.-feleltek egyszerre.
-Aha, azt.
-Mehetünk?-kérdezte Stefan.
-Még is hova?-hirtelen felültem.
-Az edző azt mondta jobban esne ha nem ők vinnének el ha nem a barátaid, és megkért minket.-mosolygott Damon.
-Csodás, mehetek a barátaimmal az ágyturkászhoz.-mosolyogtam majd kikászálodtam az ágyból, a párnám alá benyúltam majd kivettem Damon pólóját utána pedig berohantam a fürdőbe, fogatmostam, lezuhanyoztam majd felvettem a fekete farmerem, fekete bakancsom és Damon fekete pólóját megint fekete mi?
Mikor kimentem Damon kérdőn nézett rám.
-Nincs fekete pólóm.-mondtam komolyan aztán elmosolyodtam.
-Aha..értem..-mosolygott pimaszul.
-Na mehetünk a dilidokihoz?-kérdezte Stefan.
-Ja, alig várom.-feleltem gúnyosan majd autóba ültünk és átfurikáztunk a psyhiátriához újra át éltem azt mikor anyáék hoztak még ide, borzalmas érzés.
-Felmegyünk veled és kint megvárunk.-mosolygott Stefan.
-Rendben.-itt már remegtem.
-Itt vagyunk.-suttogta Damon majd megszorította a kezem.
Nagy levegőt vettem majd benyítottam a szobába ahol már Dr.Malone Rosette mosolyogva várt rám.
-Szia szépségem.-oda jött majd megölelt.
-Szia Rose.-vissza öleltem.
-Hogy hogy úrja itt vagy? Nem jó a gyógyszer?-kérdezte.
-De az jó, csak újra felborult az életem.
-Még mindig Emmet halála miatt?-megsimogatta a vállam.
-Részeben de mostanság elég sok dolog közre játszik.
-Na mesélj, hallgatlak.-öntött egy pohár vízet elém tette majd várta hogy kezdjem.
-Szóval biztos emlékeszel beszéltem neked a barátomról Adamről, na vele vége lett mert egy utolsó szemét láda de ő nem hagyta annyiba zaklatni kezdett eleinte csak lelkileg terrorizált aztán pedig megcsókolt én ellöktem magamtől ő bedühödött és megütött.
-Te jó isten.-felelte a meglepődöttségtől.
-Folytassam?
-Persze.-mosolygott.
-Ő rendeszeresen együtt volt Oliveval ami szintén nagyon fájt, én nekik mondtam el a gondjaim Adamről ők pedig a szemembe hazudtak így egyedül maradtam, de ez után én átköltöztem egy másik szobába ahova jött egy testvér pár, és most úgy érzem csak ők vannak akikben meg tudok bízni és szeretni tudnám őket mert ők nem csapnak be, de most jön a fájdalmasabb része, Damon egy lánnyal van ami nekem fáj de nem tudom miért, tegnap az én ágyamon csókolózott a csajjal én pedig utána megütöttem a lányt, elkapott valami féltékenységi roham, és nem tudom az okát.
-Szerelem.-mondta.
-Micsoda?-kérdeztem vissza.
-Az oka, a szerelem.
-Nem, dehogy is.-nevettem ő pedig várt.
-Nem, ne nézz így rám, nem vagyok szerelmes Damonbe.-feleltem.
-Dehogy az elég fura lenne.-nevettem.
-Nem vagyok szerelmes Damonbe.-ismételtem.
-Te jó isten szerelmes vagyok Damonbe.-ahogy eljutott a tudatomig csak jobban fájt.
-Ha megkérdezhetem miért van férfi illatod?-mosolygott.
-Mert, ez..Damon pólója.-rá néztem a pólóra.
-Szép dolog a szerelem, és így Adam is békén hagy majd.-mosolygott ismét.
-Rose, nagyon mosolygos vagy!?-utaltam a boldogsága okára.
-Igen, jól gondolod.-mosolygott.
-Megkérte a kezed?-visongtam.
-Igen.-visongott velem.
-Istenem.-megöleltem.
-És szeretném ha koszoruslány lennél.-suttogta.
-Én?-nevettem.
-Te.-mosolygott.
-Rendben.-mosolyogtam vissza.
-A batyád hiányát pedig sem elmulasztani se enyhiteni nem tudom, együtt kell élned vele sajnos.
-Igen tudom.-mosolyogtam könnyes szemmel majd felálltam.
-Remélem itt már nem találkozunk csak az esküvőn.-mosolygott majd megölelt.
-Köszönöm Rose.-suttogtam.
-Ez a munkám.-suttogta vissza.
Mikor kiléptem az ajtón és ott ültek rám várva elég fura helyzett volt, mikor rá néztem Stefanra úgyan úgy éreztem magam, bíztonságban, szeretettben, ám mikor átt néztem a kék szempárba magával ragadott a mámor tudtam hogy már sose fogok rá úgy nézni mint egy barátra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése