7.fejezet.-Szerelem.

Damon. A név aminek hallattán a szívem gyorsabban ver, a lélegzetem kihagy néha, és mikor megláttam az arcát elönt az öröm majd mikor a szemeibe nézek a gyönyör.
Nem terveztem belé szeretni de még is megtörtént, akaratlanul is magával ragadott, magával ragadott a személyisége a viselkedése, a hangja, az arca, a tekintette az ahogy rám néz, mindene. Sosem éreztem magam zavarban senki előtt de ő elérte hogy ő legyen az első és az egyetlen. Az úton haza fele kellemetlenül éreztem magam, hisz senki egy szót sem szólt egymáshoz, mikor beértünk az iskola területére már mindenki de tényleg mindenki kint állt és várt minket, az összes osztály, az összes tanár, a suliorvos. Borzalmas volt. Komolyan. Borzalmas. Mint valami psyhopata, fogyatékos akit mindenkinek látnia kell. Az elején ideges voltam hogy miért van itt mindenki, aztán szomorú lettem, mert úgy éreztem mindenki rajtam nevet, majd az idegesség és a szomorúság gyökeret növesztett bennem és nem eresztett.
-Miért?-kérdeztem magamtól.
Mikor kiszálltunk a kocsiból, gyakorlatilag betámadtak minket, körbe álltak és a kérdéseikkel bombáztak. Minden kérdés után csak felgyülemlett bennem a stressz a düh, borzalmas érzés. Zihálva vettem már a levegőt a fejem zakatolt, majd minden ami, aki ott volt feketébe borult én pedig a földre zuhantam volna, már szinte éreztem magam a meleg aszfalton de valaki utánam kapott majd a karjaiba tartott.
Szédültem de azon kívül már minden és mindenki tiszta volt, a beszélgetést is tisztán, érthetően hallottam:
-Be kénne vinni.-szólt Stefan.
-Nem ártana.-válaszolt Damon.
-Mindent meséljetek el, mi volt a psyholóhusnál?-kérdezte az orvos.
-Ja mivan vele?-kérdezte Adam.
-Mondjatok már valamit.-kérlelte az edző.
-Adam, most ezt mind elkerülhettük volna ha te nem élnél.-mondta Stefan mosolyogva
-Mondtam hogy elintézem, de nem engedted.-szólt Damon.
-Igen ezt mind tudjuk hogy Adam hibája kb az 89%-a de azt is figyelembe kénne venni hogy 11%-a a bátya halála, szóval nem csak Adam hibája.-szólt Katy.
-Semmi baja nem volt, és a bátyát se hiányolta annyira mint most, ezt is te hoztad ki belőle, meg a psyhológus, úgy hogy.-szólt vissza Stefan.
Elegem volt nem akartam újra én lenni a sajnálható lány a suliba mint mikor Emmet meg halt. Vettem egy mély levegőt kiugrottam annak a karjából aki idáig tartott majd a tömegbe indultam félre lökve mindenkit aki előttem állt, igyekeztem a szobám felé menni és bezárkozni de persze mit se ért volna ez a cselekmény ha valaki nem ránt vissza.
-Hova mész?-valaki elkapta a csuklom a tömegbe.
-Engedj el.-kérleltem nyugodt hangon.
-Egyszer megkell ezt beszélnünk.-elém lépett Katy és Olive.
-Egyszer, de az...nem, nem ma lesz.
-Pedig ezt most kell megbeszélnünk.-megfogták a csuklom majd kirángattak Stefanék látó köréből de persze utánunk jöttek Stefanék. Tökéltes volt az össz hang én,Stefan és Damon majd velünk szembe Katy,Olive és Adam aki utána csatlakozott.
-Jobban vagy?-kérdezte Katy.
-Miért ne lennék?-nevettem.
-Mert psyhológushoz jársz?-kérdezett vissza.
-És? az rögtön fel ér azzal hogy beteg vagyok?
-Igen az vagy.-mondta Adam.
-Micsoda?-kérdeztem nevetve.
-Igen, beteg vagy.-mondta Olive.
-Én, beteg, én..-ismételgettem majd megütöttem.
-TE NORMÁLIS VAGY?-kiabált majd az állkapcsát 'fogta'.
-Mit vársz egy betegtől?-mosolyogtam.
-Eltört az álkapcsom.-sírni kezdett.
-Áhh, szerintem csak kiugrott a helyéről, de ha gondolod eltörhetem.-mosolyogtam.
Valahogy jól esett köcsögnek lenni, sosem voltam az, itt az ideje bepótolni.
-Megbolondultál a dilidokinál?-kérdezte Katy.
-Borzalmas vagy.-nevettem.
-Te pedig egy idióta.-mondta lihegve Olive.
-Vissza ugrasszam a kurva állkapcsodat?
-Kössz nem kell.-flegmázott.
-Pedig szívesen megteszem.-folyatattam a beszégletést.
-Csak felejts el engem egy életre.-kérlelt.
-Örömmel, de várj kit is?
-Csak hogy tudd egyiknek se fogsz kelleni.-nevetett.
-Egyiknek se? Most rájuk gondolsz?-Stefanra és Damonre mutattam.
-Kimásra?
-Édes, veled ellentétben én nem megyek rá mindenkire aki egyátalán levegőt vesz, tudjuk tudjuk neked mindegy ki a legjobb barátnőd barátja is lehet.-kacsintottam.
-Jó elég lesz.-szólalt meg Adam.
-Fáj az igazság drága?-kérdeztem.
-Nem, csak..csak..-dadogott össze vissza.
-Csak?
-Hadjuk ezt abba.-mondta Katy.
-Ohh igen, na sikerült össze jönni azzal a sráccal aki miatt végig hazudtad az életed?-kérdeztem hatalmas mosoly kiséretében.
-Nem mert a srác egy bunkó, és neki más kell.-mondta fejét lehajtva.
-Na ne, megérte?-kérdeztem még nagyobb mosolyal.
-Nem.-suttogta majd sírni kezdett.
-Na most hogy megsírattad őket abba hagyhatjuk a beszélgetést?-kérdezte Adam.
-Ez a beszélgetés el sem kezdődött volna ha szokásosan nem rántanak a csuklomnál fogva el.-válaszoltam.
-Király.-mondta flegmán.
-Amiért ők sírnak azért mind te vagy a hibás, és azért is hogy ott vagyok ahol, szóval ha te nem vettél volna soha levegőt most mind ez nem történik meg.-mondtam.
-Ez erős volt, de nem érdekel addig fogok érted küzdeni amíg csak lehet.-felelte.
-Gyökér.-megfordultam majd ott hagytam őket.
Jobban éreztem magam így, hogy megvédtem magam és nem egy hisztis lányt mutattam hanem az erős lányt. Mikor bementem a szobába tényleg erősnek éreztem magam, sebezhetetlennek nagyon jó érzés volt. Leültem az ágyamra majd akkor nyított be Stefan mögötte pedig Damon.
-Ez mi a fene volt?-kérdezte Stefan.
-Micsoda?-mosolyogtam mintha mi se történt volna.
-Kifordultál önmagadból csajszi.-szólt hozzám Damon amitől egyszerűen kirázott a hideg, a hangja olyan nekem mint a levegő, nem tudom elképzelni nélküle az életem.
-Én, csak, csak nem akarom hogy az legyek aki eddig.-mondtam.
-Pedig az a jó ha az vagy aki eddig.-mondta Stefan.
-Egyátalán nem jó.-mondtam.
-De azzal tisztába vagy hogy simán eltörhetted volna az állkapcsát?-kérdezett Stefan.
-Igen tudom, de te azzal tisztába vagy hogy nem érdekel?-kérdeztem vissza.
-Pedig kénne hogy érdekeljen.
-Mit vársz tőlem, beteg vagyok, beszámíthatatlan, érzelmileg labilis.-mondtam.
-Na én lépek majd találkozunk.-nevetve állt fel Damon.
-Hova mész már megint?-kérdezte Stefan.
-A barátnőmhoz.-mondta mosolyogva ekkor teljesen összezuhantam. Ő mosolyogva elment én pedig teljesen összetörtem, nem akartam semmilyen érzelmet mutatni így lehajtottam a fejem amit kár volt.
-Rosszul vagy?-elém gugolt Stefan.
-Nem, jól vagyok.-mondtam rekkedt hanggal.
-Aha, észre vettem, szóval mi a baj?-kérdezte.
-Semmi, Stefan jól vagyok.
-Te minden vagy csak nem jól.-az államnál fogva felemelte a fejem.
-Látod jól vagyok.-nyeltem egyet majd a szemem megtelt könnyekkel.
-Aki jól van annak nem könnyes a szeme.-mondta.
-De én teljesen jól vagyok.-suttogtam majd végig folyt az arcomon a könny.
-Mi a baj?-kérdezte.
-Semmi.-mondtam mosolyogva.
-Mikor még Damon itt volt akkor boldog voltál, most hogy elment...a barátnőjéhez...lettél szomorú, szereted.-felállt majd vett egy mély levegőt.
-Mi? Dehogy is.-próbáltam tagadni de csak jobban fájt.
-Te szerelmes vagy Damonbe.-elforodult majd ismét vett egy mély levegőt és leült mellém.
-Nem vagyok.-mosolyogtam.
-Valld már be.-kérlelt.
-Talán.-suttogtam.
-Talán?
-Igen az vagyok, most jobb?
-Jobb.-suttogta majd magához ölelt.
-Nem akartam beleszeretni.-suttogtam.
-Tudom, én se akartam abba szeretni akit szeretek de megtörtént.-suttogta.
-Ki az?-elengedtem majd ott ültünk a földön egymás mellett.
-Nem ismered, de egy tökéletes lány régről.-mosolygott.
-Biztos gyönyörű.-mosolyogtam.
-El se tudod képzelni mennyire.-suttogta.
Órákon át beszéglettünk a földön, nagyon jó volt vele lenni, jobban megismerni őt bár mikor már kezdtem jobban lenni Damon belépett az ajtón egy másik lánnyal, mikor megláttam hogy ki az teljesen elöntött a féltékenység a düh és a fájdalom, mikor ezek az érzések összekeveredtek teljesen kikeltem önmagamból.
-EZ MIT KERES ITT?-ordítani keztem.
-Ő a barátnőm.-mondta Damon.
-MIVAN? KATY, NEM NEM NEM ÉS NEM!!-teljesen kiborultam, miért ő?
-Gondoltam hogy nem fog tetszeni.-felelte Damon.
-Nem fog tetszeni? Ohh ezt honna vetted? EGYENESEN UTÁLOM, A GONDOLAT HOGY TE ÉS Ő FELFORDUL A GYOMROM, érted?-vettem egy mély levegőt, Stefan mivel már tudta mivan leült az ágyra és csak a fejét csóválta Damonre.
-Azért ennyire nem durva.-felelte tök lazán.
-Tudod mi a durva? Bárkit megkaphatnál itt, de nem neked pont ez kell.
-Most mibajod?-kérdezte félve.
-Te, te vagy a bajom.
-Én most inkább elmegyek.-mondta Katy.
-Jobban is teszed.
-Majd holnap szerelmem.-mondta Katy majd ott hagyott minket.
-Szerelmem.-nevettem majd elindultam kifele.
-Hova mész?-kérdezte Stefan.
-Bárhova.
-Ne menj el kérlek.-mondta Stefan én pedig vissza mentem és megöleltem.
-Nyugodj meg.-suttogta a fülembe.
-Köszönöm.-suttogtam vissza.
-Most hogy el üldözted életem értelmét aludni szeretnék.-beugrott az ágyába Damon.
-Élete értelme?-tátogtam Stefannak.
-Nyugi.-tátogta vissza.
-Elmondod végre miért akadtál ennyire ki? Mert gondoltam hogy kicsit mérges leszel de ez huuu.-kérdezte Damon.
-Mert egy gyökér vagy.-mondtam.
-Katy a legfontosabb ember az életemben, sose fogok rajta kívül senkit sem szeretni.-mondta Damon itt viszont elszakadt az a bizonyos cérna.
-Nem érdekel, én Stefant szeretem, nekem ő a legfontosabb.-mondtam Stefan pedig csak bámult.
-Na király, örülök.-mondta Damon.
-JÓ.-feleltem majd elfeküdtem az ágyon.
-JÓ.-mondta majd úgyan úgy tett mint én.
-Gyerekesek vagytok.-felelte Stefan.
-KUSS.-mondtuk Damonnel egyszerre.
A pólója még mindig nálam volt, úgy érzem sose fog vissza kerülni hozzá, ez maradt nekem belőle. Kezdek meg bolondulni, Damon az életem, de mikor azt mondtam Stefant szeretem a szívem bedobbant és nem azért mert hazudtam hanem mert kezdem igaznak hinni, két emberbe szerelmesnek lenni? Borzalmas dolog, főképp úgy hogy az egyiknek van barátnője a másik pedig másba szerelmes, király, én mindig így végzem ha szerelemről van szó. Mindig.