9.fejezet.-Most már más lesz minden.

Gyönyörű nap volt a mai az egész napot Damonnel, Stefannal és Leoval töltöttem.
Leona egy imádnivaló lány, tökéletes személyiséggel megáldva, Stefan igazbarát Damon pedig hát Damon. Leona és Stefan eléggé össze melegedtek a nap végére csókolóztak ami örömmel nyugtáztam. Mivel hétvége volt kimehettünk a koliból, egy szórakozó helyen kötöttünk ki, ahol rengetek hormonzavaros tini ugrándozott. Mi leültünk a legeldugodtam helyre egy vagon wiskey, vodka és martini társaságában.
-Szóval Leona szereted Stefant?-kérdezte Damon 4pohár wiskey után.
-Igen.-nevetett Leona.
-És te öcsi?-kérdezte Stefant is.
-Igen.-nevetett ő is.
-Akkor mire vártok?-kérdeztem nevetve.
-Igazából együtt vagyunk..-felelte mosolyogva Leona.
-Mikor akartátok elmondani?
-Most.-nevetett Leo.
-Na és ti?-kérdezte mosolyogva Stefan.
-Már tegnap este óta.-mosolyogtam vissza.
Megittuk a hely összes piáját majd tovább álltunk, a városban sétálgattuk, nevettünk.
Leona beleugrott egy szőkőkútba Stefan utána ugrott hogy 'kimentse' a bokáig érő vízből, életem legszebb napja volt míg úgy nem döntöttünk hogy akkor valahogy haza kénne jutnunk így felültünk egy buszra. Reggel óvatosan nyítottam a szemem fehér, koszos falak vettek körbe, az ágy kényelmetlen volt a kezem és a fejem borzalmasan fájt, feljebb csúsztam az ágyon majd megpillantottam 8kiváncsi ember arcát.
-Szívem.-szólt hozzám az egyikük.
-Jól vagy?-kérdezte a másik.
-Mond hogy jobban vagy..-megfogta a másik.
-Ezt is ők csinálták veled.-oda sétált mellém a következő.
-Miyen mi?-felállt melőlem majd egymásnak estek.
-Fiúk hagyjátok már abba itt Kimberly gyógyulása a tét.-szedték szét őket.
-Ki az a Kimberly?-tettem fel a nagy kérdést.
-Te, te butus.-mosolygott a kék szempár tulajdonosa majd megfogta a kezem amit rögtön elrántottam.
-És te kivagy?-kérdeztem félve.
-Tessék?-kérdezte.
-És te kivagy, és te? KIK VAGYTOK?-kiakadtam, idegenek itt fogdosnak.
-Hívom az orvost.-mondta majd kirohant a szőke hajú lány.
-Nem zargatták fel, úgye?-kérdzete az orvos.
-Nem.-felelte a göndör hajú nő.
-Szóval zárt koponyasérüléssel állunk szemben ami következtében elfelejtett pár emlékét, amit azonban visszakaphat FOKOZATOSSAN, rendkívül egyszerűen alakult ki, hogy az agy a koponyában rázkodott a csontos kidudorodások sebeket ejtettek Kimberly temporális lebenyein amik következőben kialakult az amnézia.-fogta rövidre
-Szóval ismernem kénne őket?-kérdeztem.
-Igen, egyikőjuket sem ismered fel?-kérdezett az orvos.
-De őt és őt.-mutattam a leghátúl álló emberekre.
-Igen ők a szüleid.-mosolygott.
-Tudtam, és van egy bátyám valamint egy barátom aki..nincs itt.-körbe néztem.
-De itt vagyok.-suttogta a fiú mellettem.
-Nem, nekem Tyler a barátom..Tyler Lockwood.-mosolyogtam.
-Pff istenem..-morgott magába a másik fiú.
-Mivan Adam, ismered?-kérdezte a kék szemű fiú.
-Igen..sajnos.
-Sajnos? Ő a legjobb a világon.-mosolyogtam.
-Jó, én ezt nem hallgatom.-felállt a melletem ülő fiú majd elrohant.
-Ennek meg mibaja?.-kérdeztem majd megláttam a telefonját mellettem amit felemeltem én voltam rajta, én voltam a háttere..mikor feloldottam a telefont majd a galériára léptem rengettek kép tárul az elmém elé, ő és én csókolózunk,ölelkezünk.
-Ennek Tyler nem fog örülni..-mondta majd magam mellé dobtam a telefont.
-NINCS TYLER NEM ÉRTED?-kiabált rám a Adam..azt hiszem.
-Miért kibálsz velem..-kérdeztem könnyes szemmel.
-Sajnálom Kimberly, nem akartam.-felelte szinte suttogva.
-Menjetek el, csak a szüleimet, a bátyám és Tyler akarom látni.-kijelentettem.
-Azzokkal problémák lesznek.-felelte Adam.
-Miért is?
-Ne, hagyd kérlek.-szólt hátulról anyu sírós hangon.
-Mondjátok el a neveteket..-próbáőlkoztam hátha eszembe jutnak.
-Stefan.
-Leona.
-Katy.
-Olive.-mondták sorba neveiket, idegenek. Idegenek számomra.
-Sajnálom..-lehajtottam a fejem.
-Semmi baj kicsim.-suttogta apa.
-Tylert szeretném látni.
-Idővel.
-MOST SZERETNÉM.
-Nem lehet.-felelte anyu.
-Hívd fel.-kérleltem.
-Ahjj rendben.-elővette a telefonját majd tárcsázta a számot.
'Szia..nem..igen teljesen...ide tudnál jönni?..igen, most...köszi.' majd le is tette.
-Jön?-kérdeztem boldogan, csillogó szemekkel.
-Jön.-felelte anyu.
-Látod Adam, jön.-mosolyogtam.
-Én meg megyek..-suttogta majd otthagyott minket.
Minden perben az ajtót pásztáztam hogy mikor jön ez a bolond fiú mikor egyszer csaj belépett, tökéletes megjelenése megdobantotta a szívem.
-Szia.-suttogtam.
-Szia Kimberly, hogy vagy?
-Jól..de miért vagy ilyen..fura?-kérdeztem félve.
-Mi már rég nem..-bele kezdett a mondandojába de apa leállította.
-Össze vagyok zavarodva.-feleltem.
-Igen elhiszem.-mosolygott anyu.
-Meséljetek el mindent amiket együtt csináltunk..kérlek.-suttogtam a többieknek.
-Igazából nem rég ismertük megegymást, egy osztályba jártunk, egy koliban vagyunk..
-És egymás mellett vannak a szekrényeink..-suttogtam.
-Igen.-felcsillant Leo szeme.
-Leona Halding.-mosolyogtam.
-Istenem, el se hiszem.-megölelt.
-Lelki támaszod, szerelmed és most a legjobb barátod vagyok.-mondta a fiú Leo kezét szorongatva.
-Damon Salvatore.-mosolyogtam.
-Nem, Stefan..Stefan Salvatore..-felelte.
-EMLÉKLSZEM RÁD..emlékszem..EMLÉKSZEM..-boldog voltam, nagyon.
-A legjobb barátnőid vagyunk.-mosolygott a szőke hajú lány.
-Nem, ő a legjobb barátnőm.-megfogtam Leo kezét.
-Nem, mi vagyünk azok.
-NEM, nem is ismerlek titeket, menjetek el.-kértem.
-Jobb ha most tényleg mentek.-szólt rájuk apu így elmentek.
-És Damonre nem emlékszel?-mosolygott Leona.
-Nem, a testvéred de nem emlékszem hogy valaha is vele voltam, Tylerre emlékszem, kristály tisztán.-ránéztem a zavarodott fiúra.
-De mi már nem vagyünk együtt.-felelte a fiú.
-Most miért mondod ezt?
-Mert már nem vagyunk együtt.
-Miért?
-Mert én tettem veled valamit amit a mai napig bánok, és vége lett.
-Nem emlékszem rá..szóval nem érdekel bármit is tettél.
-félév börtön büntettést kaptam érte, érdekeljen, elcsesztem az életed.
-NEM ÉRDEKEL.-kibáltam.
-Pedig érdekeljen..-suttogta.
-Mit tettél?-kérdőre vontam.
-Mellettem ült a batyád a kocsiban mikor meghalt..-felete.
-Tessék?-suttogtam.
-Sajnálom, de igen még én is szeretlek, de ez nem megy neked így.-majd egy csókot hintett a homlokomra ami szinte beleégett, nem akartam ellengedni, szeretem őt, hiába halt meg a batyám..hiányzik..de szeretem Tylert. ÖSSZE ZAVARODTAM. Az életem fenekestül felfordult. Minden más lett. Teljesen más.

8.fejezet.-Csók.

Tudtam. Tudtam hogy ezek a napok lesznek életem legrosszabb napjai. Damonnel napokat végig veszekszünk, mikor ő vagy éppen én kibálok egy sort csak erősebb vágyat érzek arra hogy megöleljem. Stefannak elege volt a veszekedésből ezt láttam rajta, teljesen  elege lett. Elege lett abból, hogy egy olyan perc sincs mikor nem ordítanánk egymással. A reggelt is vítával inditottuk, persze sose komoly dolgokon, hülye apróságokon amik nekünk megbocsájthatatlan hibának tűnik.

-Kim behozod a pólóm légyszíves.-kérte a fürdőből.

-Ja, csicskáztass.-ingerültem felkaptam a pólóját majd résnyire nyított ajtón át beadtam neki, a csurom vízes kezével teljesen össze vízezte a pólóm.

-DAMON.-kiabáltam.

-Mivan kislány?-kérdezett nevetve.

-ÖSSZE VÍZEZTEN AZ EGYETLEN FEKETE PÓLÓM.-rikácsoltam a pólóim közt kutatva.

-Sajnálom.-nevetett tovább.

-Hát van mit sajnálnod.-feleltem szerintem hallkan.

-Mit is kénne sajnálnom azon kívül hogy össze vízeztem véletlen a pólódat?-kérdezte.

-Mondjuk hogy egy seggfej?-kérdeztem vissza.

-Mivan összetört a lelkivilágod és rajtam éled ki?-emelte feljebb a hangját.

-Nem láttam nálad nyomorékabb embert.-feleltem.

-Vissza vigyelek a psyhol..-kérdésbe fogott de Stefan leállította egy 'ne' szóval.

-De, de fejezd csak be.-kiabáltam.

-Komolyan vissza kénne vinni téged a psyhológushoz mert tényleg beteg vagy.-kiabálta Damon, ez az ami teljesen a szívemig hatolt.

-Szóval ezt gondolod, igaz?-kiabáltam.

-Ezt.-nevetett.

-Menj vissza a barátnődhoz, illetek egymáshoz.-mondtam.

-Vissza is megyek ő legalább NORMÁLIS.-kiabált tovább.

-Menj csak ő a jó.-nevettem.

-Igen sokkal jobb..-kiabált.

-Mint?-kiabáltam vissza.

-Mint te.-kiabált.

-Egy utolsó köcsög vagy.-kibáltam.

-Veled együtt.-kibált vissza.

-Elegem van.-felállt Stefan elém lépett majd MEGCSÓKOLT. Nem tudom meddig tartott, egyszerűen a felegekben éreztem magam. Mikor Stefan egy lépést hátra lépett a csók után rám nézett majd Damonre.

-Na most már veszekedhettek.-kacsintott majd ott hagyott minket.

Ott álltam Damon előtt, teljesen boldog voltam így elmosolyodtam mire Damon így szólt.

-Ez komoly?-a hangja olyan..olyan megviselt volt és kifejezetten rekedt.

-Micsoda?-mosolyogtam.

-Te és Stefan..együtt?-hebegett-habogott összevissza.
-Nem vagy is nem tudom..nem tudom ezt mire vélni, de jó lenne, sőt örülnék neki.-mosolyogtam majd ott hagytam Damont.

Teljesen felvoltam dobva, semmi sem tudta volna elrontani a kevem, önfeledtem mosolyogtam. Adam látványa sem izgatott nem érdekelt hogy utánam lohol és az idióta kérdéseivel bombáz, Stefan kerestem a szememmel közben.
-Szóval akkor, mit mondasz?-kérdezett.
-Micsoda?-kérdeztem vissza.
-Megbocsájtasz?-bámult a szemembe.
-Nem érek rá.-mosolyogtam majd megláttam Stefant a szekrényénél.
-Boldog vagy, miért?-tette fel a következő kérdését Adam.
-Nem lehetek boldog?-nem tudtam a mosolygást abba hagyni.
-De, legyél az.-mosolygott ő is.
-Stefan.-megszólítottam.
-Kimberly.-mosolygott a gyönyörű mosolyával.
-Beszélnünk kell.
-Tudom.-felelte majd magával húzott, az udvaron át a legeldugodtabb helyig.
-Szóval..-bele kezdtem.
-Szóval..-Stefan se nagyon tudod mit mondani.
-Válaszolj öszintén.-kérleltem.
-Sose hazudnék neked.-felelte édes mosolyal.
-A lány akibe szerelmes vagy..-a szavak nem jöttek tovább, megakadtam.
-Igen, a lány akibe szerelmes vagyok épp most néz velem farkas szemet.
Itt a lélegzetem is elállt, megse tudtam szólalni csak ültem ott még mindig a szemébe bámulva. A sokk hatás hogy Stefan Salvatore szerelmet vallott nekem valahogy az egekbe repített, mintha sose létezett volna a szomorúság. De volt egy apró bökkenő amit nem tudtam jelentéktelenné tenni. Jó volt vele lenni, jó volt megcsókolni és egyátalán rá nézni, de mikor a tekintettünk össze csavarodik..mintha Damonnal tenném ezt de mint tudjuk neki nem vagyok elég jó, TOVÁBB KELL LÉPNEM. Muszáj.
Így leszek csak igazán boldog.
-Teljesen idiótának nézel igaz?-nevetett.
-Soha.-feleltem szinte suttogva mire ő ismét rámkapta a tekintetétt.
-Soha?-kérdezett vissza suttogva.
-Soha.-feleltem majd ismét csókra húzta az ajkait, vad de mégis szenvedélyes csók volt a miénk, a tökéletes pillantatott egy ismerős hang szakította meg.
-Jön..jönnötök kénne, igen.-igyekezett beszélni Damon.
-Persze Damon, rohanunk.-vigyorgott Stefan.
-Várj, ne olyan sürgősen..ti most együtt vagytok?-kérdezett Damon.
-Nem.-feleltük egyszerre.
-Akkor miért smároltok egyfolytába?-kérdezett ismét.
Erre se én se Damon nem tudod választ adni, teljesen abszurd kérdésre nem tudok választ adni. Kezdet a dolog kellemetlen lenni így felkaptam a táskám a padról majd a két fiú között át rohanva, siettem a terembe ahol amúgy ofő óra volt.
-Lewis kisasszony ismét késett.-szólított meg a tanárnő.
-Igen tudom.-feleltem mosolyogva.
-Üljon le a helyére is maradjon csendben, kérem.
-Értettem.-elindultam a helyemre ám ott egy gyönyörű barnás hajú lány ült.
-Szia.-suttogta.
-Halli.-suttogtam vissza majd leültem mellé.
-Majd óra végén eltudsz vinni a szerényemhez?-kérdezte egy mosolyal kisérve.
-Persze, melyik az?-mosolyogtam vissza.
-512-felelte.
-Mellettem van a szekrényed.-mosolygtam.
-Megnyugodtam.-nevetett.
-Kimberly Lewis vagyok, de csak Kim.-szögeztem le egyszerűen.
-Leona Halding.-mosolygott.
Csendben ültem Leona mellett, mikor az ajtón koppogtattak utána már nyílt is.
-Nehéz volt megtalálni.-felelte Damon majd az előttünk lévő padba igyekezett.
-Ja elbujtam.-felelte Stefan mire mindenki nevetésbe kezdett.
-Ülj le a helyedre.-kérlelte a tanárnő mosolyogva.
-Igenis.-majd leült Damon mellé.
-Ők kik?-suttogta Leona.
-Majd elmondom, de várj kivel leszel egy szobába?-kérdeztem.
-Velük.-mutatott az előttünk ülő fiúkra.
-Akkor szobatársak vagyunk.-nevettem.
-Akkorjó.-nevetett majd csengettek.
Jó volt végre lány társaságban lenni, egy normális lány társaságában. Jól éreztem magam míg Stefan nem kapta el a csuklom és rángatott el onnan.
-Ahh mivan?-kérdeztem ingerülten.
-Damonről van szó.-felelte.
-Mivan Damonnel?
-Tudod miért lett ilyen mikor..tudod.-próbált beavatni.
-Stefan beszélj már értelmesen.-kértem.
-Szerelmes.
-Igen ezt tudjuk.-nevettem.
-Úgy értem, beléd.-mondta.
-MIVAN?-nevettem ismét.
-Komolyan mondom, ezért maradtunk le, mert elmondta.
-Lehetetlen.feleltem.
-De igen.-mosolygott.
-Megkell keresnem, kérlek Leonát kisérd a szobánkba és legyél vele kedves, lehetsz túl kedves is, hátha.-kacsintottam majd elindultam Damon után. Mindenhol kerestem sehol sem találtam. Kétszer jártam körbe az iskolát a kolit és az udvart is mintha elnyelte volna a föld, mikor befordultam a suliban egy sarkon 
megbotlottam (tipikus én) Damon akkor jött abba az írányba így elkapott.
-Na most szó szerint beléd estem.-feleltem mosolyogva.
-Én pedig akkor mikor megláttalak.-mosolygott.
-Mennünk kénne a koliba.-suttogtam majd meghallottuk a takarító hangját.
-SENKI SEM LEHET ITT, KILYAZ? VÁLASZOLJON, KILYAZ?-a hangja átjárta az üres iskola minden egyes zugát.
-Gyere.-megfogtam a csukloját majd berohantuk a kémia terembe ahol a tanári asztalhoz bujtunk komolyan mint az oviba.
-HOL VAGY?-kiabált tovább a takarítónő.
-Ha megtalál igazgatóit kapunk, és én nem akarok.-aggódalmaskodtam.
-Nyugi.-megfogta a kezem.
-Ha még egy igazgatóit kapok kirugnak Damon.
-Nyugi.-ismételte.
-De ha kirugnak akk..-mondtam volna tovább de akkor Damon az ajkaimra tapasztotta az ajakait, a legegyszerűbb és a leggonoszabb módszer hogy elhallgatass egy lányt.
A pillanat hevében teljesen elfelejtettem hogy épp az itt maradásom van veszélyben, nem érdekelt, akkor nem.

7.fejezet.-Szerelem.

Damon. A név aminek hallattán a szívem gyorsabban ver, a lélegzetem kihagy néha, és mikor megláttam az arcát elönt az öröm majd mikor a szemeibe nézek a gyönyör.
Nem terveztem belé szeretni de még is megtörtént, akaratlanul is magával ragadott, magával ragadott a személyisége a viselkedése, a hangja, az arca, a tekintette az ahogy rám néz, mindene. Sosem éreztem magam zavarban senki előtt de ő elérte hogy ő legyen az első és az egyetlen. Az úton haza fele kellemetlenül éreztem magam, hisz senki egy szót sem szólt egymáshoz, mikor beértünk az iskola területére már mindenki de tényleg mindenki kint állt és várt minket, az összes osztály, az összes tanár, a suliorvos. Borzalmas volt. Komolyan. Borzalmas. Mint valami psyhopata, fogyatékos akit mindenkinek látnia kell. Az elején ideges voltam hogy miért van itt mindenki, aztán szomorú lettem, mert úgy éreztem mindenki rajtam nevet, majd az idegesség és a szomorúság gyökeret növesztett bennem és nem eresztett.
-Miért?-kérdeztem magamtól.
Mikor kiszálltunk a kocsiból, gyakorlatilag betámadtak minket, körbe álltak és a kérdéseikkel bombáztak. Minden kérdés után csak felgyülemlett bennem a stressz a düh, borzalmas érzés. Zihálva vettem már a levegőt a fejem zakatolt, majd minden ami, aki ott volt feketébe borult én pedig a földre zuhantam volna, már szinte éreztem magam a meleg aszfalton de valaki utánam kapott majd a karjaiba tartott.
Szédültem de azon kívül már minden és mindenki tiszta volt, a beszélgetést is tisztán, érthetően hallottam:
-Be kénne vinni.-szólt Stefan.
-Nem ártana.-válaszolt Damon.
-Mindent meséljetek el, mi volt a psyholóhusnál?-kérdezte az orvos.
-Ja mivan vele?-kérdezte Adam.
-Mondjatok már valamit.-kérlelte az edző.
-Adam, most ezt mind elkerülhettük volna ha te nem élnél.-mondta Stefan mosolyogva
-Mondtam hogy elintézem, de nem engedted.-szólt Damon.
-Igen ezt mind tudjuk hogy Adam hibája kb az 89%-a de azt is figyelembe kénne venni hogy 11%-a a bátya halála, szóval nem csak Adam hibája.-szólt Katy.
-Semmi baja nem volt, és a bátyát se hiányolta annyira mint most, ezt is te hoztad ki belőle, meg a psyhológus, úgy hogy.-szólt vissza Stefan.
Elegem volt nem akartam újra én lenni a sajnálható lány a suliba mint mikor Emmet meg halt. Vettem egy mély levegőt kiugrottam annak a karjából aki idáig tartott majd a tömegbe indultam félre lökve mindenkit aki előttem állt, igyekeztem a szobám felé menni és bezárkozni de persze mit se ért volna ez a cselekmény ha valaki nem ránt vissza.
-Hova mész?-valaki elkapta a csuklom a tömegbe.
-Engedj el.-kérleltem nyugodt hangon.
-Egyszer megkell ezt beszélnünk.-elém lépett Katy és Olive.
-Egyszer, de az...nem, nem ma lesz.
-Pedig ezt most kell megbeszélnünk.-megfogták a csuklom majd kirángattak Stefanék látó köréből de persze utánunk jöttek Stefanék. Tökéltes volt az össz hang én,Stefan és Damon majd velünk szembe Katy,Olive és Adam aki utána csatlakozott.
-Jobban vagy?-kérdezte Katy.
-Miért ne lennék?-nevettem.
-Mert psyhológushoz jársz?-kérdezett vissza.
-És? az rögtön fel ér azzal hogy beteg vagyok?
-Igen az vagy.-mondta Adam.
-Micsoda?-kérdeztem nevetve.
-Igen, beteg vagy.-mondta Olive.
-Én, beteg, én..-ismételgettem majd megütöttem.
-TE NORMÁLIS VAGY?-kiabált majd az állkapcsát 'fogta'.
-Mit vársz egy betegtől?-mosolyogtam.
-Eltört az álkapcsom.-sírni kezdett.
-Áhh, szerintem csak kiugrott a helyéről, de ha gondolod eltörhetem.-mosolyogtam.
Valahogy jól esett köcsögnek lenni, sosem voltam az, itt az ideje bepótolni.
-Megbolondultál a dilidokinál?-kérdezte Katy.
-Borzalmas vagy.-nevettem.
-Te pedig egy idióta.-mondta lihegve Olive.
-Vissza ugrasszam a kurva állkapcsodat?
-Kössz nem kell.-flegmázott.
-Pedig szívesen megteszem.-folyatattam a beszégletést.
-Csak felejts el engem egy életre.-kérlelt.
-Örömmel, de várj kit is?
-Csak hogy tudd egyiknek se fogsz kelleni.-nevetett.
-Egyiknek se? Most rájuk gondolsz?-Stefanra és Damonre mutattam.
-Kimásra?
-Édes, veled ellentétben én nem megyek rá mindenkire aki egyátalán levegőt vesz, tudjuk tudjuk neked mindegy ki a legjobb barátnőd barátja is lehet.-kacsintottam.
-Jó elég lesz.-szólalt meg Adam.
-Fáj az igazság drága?-kérdeztem.
-Nem, csak..csak..-dadogott össze vissza.
-Csak?
-Hadjuk ezt abba.-mondta Katy.
-Ohh igen, na sikerült össze jönni azzal a sráccal aki miatt végig hazudtad az életed?-kérdeztem hatalmas mosoly kiséretében.
-Nem mert a srác egy bunkó, és neki más kell.-mondta fejét lehajtva.
-Na ne, megérte?-kérdeztem még nagyobb mosolyal.
-Nem.-suttogta majd sírni kezdett.
-Na most hogy megsírattad őket abba hagyhatjuk a beszélgetést?-kérdezte Adam.
-Ez a beszélgetés el sem kezdődött volna ha szokásosan nem rántanak a csuklomnál fogva el.-válaszoltam.
-Király.-mondta flegmán.
-Amiért ők sírnak azért mind te vagy a hibás, és azért is hogy ott vagyok ahol, szóval ha te nem vettél volna soha levegőt most mind ez nem történik meg.-mondtam.
-Ez erős volt, de nem érdekel addig fogok érted küzdeni amíg csak lehet.-felelte.
-Gyökér.-megfordultam majd ott hagytam őket.
Jobban éreztem magam így, hogy megvédtem magam és nem egy hisztis lányt mutattam hanem az erős lányt. Mikor bementem a szobába tényleg erősnek éreztem magam, sebezhetetlennek nagyon jó érzés volt. Leültem az ágyamra majd akkor nyított be Stefan mögötte pedig Damon.
-Ez mi a fene volt?-kérdezte Stefan.
-Micsoda?-mosolyogtam mintha mi se történt volna.
-Kifordultál önmagadból csajszi.-szólt hozzám Damon amitől egyszerűen kirázott a hideg, a hangja olyan nekem mint a levegő, nem tudom elképzelni nélküle az életem.
-Én, csak, csak nem akarom hogy az legyek aki eddig.-mondtam.
-Pedig az a jó ha az vagy aki eddig.-mondta Stefan.
-Egyátalán nem jó.-mondtam.
-De azzal tisztába vagy hogy simán eltörhetted volna az állkapcsát?-kérdezett Stefan.
-Igen tudom, de te azzal tisztába vagy hogy nem érdekel?-kérdeztem vissza.
-Pedig kénne hogy érdekeljen.
-Mit vársz tőlem, beteg vagyok, beszámíthatatlan, érzelmileg labilis.-mondtam.
-Na én lépek majd találkozunk.-nevetve állt fel Damon.
-Hova mész már megint?-kérdezte Stefan.
-A barátnőmhoz.-mondta mosolyogva ekkor teljesen összezuhantam. Ő mosolyogva elment én pedig teljesen összetörtem, nem akartam semmilyen érzelmet mutatni így lehajtottam a fejem amit kár volt.
-Rosszul vagy?-elém gugolt Stefan.
-Nem, jól vagyok.-mondtam rekkedt hanggal.
-Aha, észre vettem, szóval mi a baj?-kérdezte.
-Semmi, Stefan jól vagyok.
-Te minden vagy csak nem jól.-az államnál fogva felemelte a fejem.
-Látod jól vagyok.-nyeltem egyet majd a szemem megtelt könnyekkel.
-Aki jól van annak nem könnyes a szeme.-mondta.
-De én teljesen jól vagyok.-suttogtam majd végig folyt az arcomon a könny.
-Mi a baj?-kérdezte.
-Semmi.-mondtam mosolyogva.
-Mikor még Damon itt volt akkor boldog voltál, most hogy elment...a barátnőjéhez...lettél szomorú, szereted.-felállt majd vett egy mély levegőt.
-Mi? Dehogy is.-próbáltam tagadni de csak jobban fájt.
-Te szerelmes vagy Damonbe.-elforodult majd ismét vett egy mély levegőt és leült mellém.
-Nem vagyok.-mosolyogtam.
-Valld már be.-kérlelt.
-Talán.-suttogtam.
-Talán?
-Igen az vagyok, most jobb?
-Jobb.-suttogta majd magához ölelt.
-Nem akartam beleszeretni.-suttogtam.
-Tudom, én se akartam abba szeretni akit szeretek de megtörtént.-suttogta.
-Ki az?-elengedtem majd ott ültünk a földön egymás mellett.
-Nem ismered, de egy tökéletes lány régről.-mosolygott.
-Biztos gyönyörű.-mosolyogtam.
-El se tudod képzelni mennyire.-suttogta.
Órákon át beszéglettünk a földön, nagyon jó volt vele lenni, jobban megismerni őt bár mikor már kezdtem jobban lenni Damon belépett az ajtón egy másik lánnyal, mikor megláttam hogy ki az teljesen elöntött a féltékenység a düh és a fájdalom, mikor ezek az érzések összekeveredtek teljesen kikeltem önmagamból.
-EZ MIT KERES ITT?-ordítani keztem.
-Ő a barátnőm.-mondta Damon.
-MIVAN? KATY, NEM NEM NEM ÉS NEM!!-teljesen kiborultam, miért ő?
-Gondoltam hogy nem fog tetszeni.-felelte Damon.
-Nem fog tetszeni? Ohh ezt honna vetted? EGYENESEN UTÁLOM, A GONDOLAT HOGY TE ÉS Ő FELFORDUL A GYOMROM, érted?-vettem egy mély levegőt, Stefan mivel már tudta mivan leült az ágyra és csak a fejét csóválta Damonre.
-Azért ennyire nem durva.-felelte tök lazán.
-Tudod mi a durva? Bárkit megkaphatnál itt, de nem neked pont ez kell.
-Most mibajod?-kérdezte félve.
-Te, te vagy a bajom.
-Én most inkább elmegyek.-mondta Katy.
-Jobban is teszed.
-Majd holnap szerelmem.-mondta Katy majd ott hagyott minket.
-Szerelmem.-nevettem majd elindultam kifele.
-Hova mész?-kérdezte Stefan.
-Bárhova.
-Ne menj el kérlek.-mondta Stefan én pedig vissza mentem és megöleltem.
-Nyugodj meg.-suttogta a fülembe.
-Köszönöm.-suttogtam vissza.
-Most hogy el üldözted életem értelmét aludni szeretnék.-beugrott az ágyába Damon.
-Élete értelme?-tátogtam Stefannak.
-Nyugi.-tátogta vissza.
-Elmondod végre miért akadtál ennyire ki? Mert gondoltam hogy kicsit mérges leszel de ez huuu.-kérdezte Damon.
-Mert egy gyökér vagy.-mondtam.
-Katy a legfontosabb ember az életemben, sose fogok rajta kívül senkit sem szeretni.-mondta Damon itt viszont elszakadt az a bizonyos cérna.
-Nem érdekel, én Stefant szeretem, nekem ő a legfontosabb.-mondtam Stefan pedig csak bámult.
-Na király, örülök.-mondta Damon.
-JÓ.-feleltem majd elfeküdtem az ágyon.
-JÓ.-mondta majd úgyan úgy tett mint én.
-Gyerekesek vagytok.-felelte Stefan.
-KUSS.-mondtuk Damonnel egyszerre.
A pólója még mindig nálam volt, úgy érzem sose fog vissza kerülni hozzá, ez maradt nekem belőle. Kezdek meg bolondulni, Damon az életem, de mikor azt mondtam Stefant szeretem a szívem bedobbant és nem azért mert hazudtam hanem mert kezdem igaznak hinni, két emberbe szerelmesnek lenni? Borzalmas dolog, főképp úgy hogy az egyiknek van barátnője a másik pedig másba szerelmes, király, én mindig így végzem ha szerelemről van szó. Mindig.

6.fejezet.-Psyhológus.

'Megtaláltam' 'itt van' 'istenem'

Ordibálták az embereket, az egész iskola engem keresett pedig én itt ültem a padon elég sokkos állapotban. A fejem zakatold eközben mindneki kiabált de én csak ültem ott néztem körbe mindenki vadul hadonászott a kezeivel és kiabált csak néztem őket és vártam hogy mi lesz ebből. Persze megjelent az orvos, a tanárok, mindenki.

-Jól vagy?-forgatta a fejem a suliorvos én csak a szemmel 'bologattam'.

-Erről beszéltem, poszttraumás stressz.-rigyált az orvos a tanároknak.

-És most mit csináljunk vele?-kérdezte az irodalom tanár Mr.Fitz.

-Be kénne vinni egy psyhiátriára.-ahogy kimondta a régi emlékeim feltörekvőben voltak így a szemem megtelt könnyekkel, csak oda ne.

-Nem, nem vagyok beteg jól vagyok.-felálltam a padról majd körbe néztem.

-Nem drágám nem vagy jól.-szólt az orvos.

-Tökéletesen vagyok!-hazudtam már saját magamnak is.

-Holnap reggel elviszünk.-mondta az edző.

-Holnap reggel én irodalom órára megyek.

-Nem, nem jössz.-mondta Mr.Fitz.

-Akkor sem megyek újra agyturkászhoz.-kijelentettem majd a koli szobába léptem amit így már bánok, a szívem mintha apró darabokra tört volna. Damon és egy csaj az ÉN ágyamon csókolóznak, nem tudom miért éreztem úgy magam ahogy de úgy éreztem. Mikor benyítottam se hagyták abba csak álltam az ajtóba ám mikor Stefan mellém lépett tapsolt egyet.

-Tesó?-kérdezett Stefan.

-Tessék öcsikém?-fél mosolyt ejtett a kérdése végére.

-Teljesen meg vagy örülve, kislány mehet a helyére vissza te meg oda.-mutatott Damon ágyára.

-Öcsi mindent elcseszel nekem.-felállt az ágyamról a lány ment volna ki de megálltam előtte, ő rám mosolygott én pedig olyat tettem amit amúgy soha nem szoktam és soha nem is akartam megütöttem..valami bekattant és minden érzelmemmel együtt cselekedtem a lány állta az ütésem majd ott hagyott minket, Stefan és Damon úgy nézett rám mint akit nem ismernek..bár igen, ezt a felem nem ismerik. Úgy tettem mitha mi sem történt volna, vállat vonva ágyba feküdtem, Stefan és Damon még mindig néztek és néztek.

-Mivan?-felültem.

-Ez..mi volt?-kérdezte Stefan.

-Én magam sem tudom, oké?-vettem egy mély levegőt.

-Nyugi.-mosolygott Damon.

-Mindenki csak ezt hajtogatja 'nyugi' 'nyugodj meg' 'minden jobb lesz' de nem lesz soha, holnap elkell mennem az agy turkászhoz, vagy egy agy mosásra.-ismét vállat vontam majd elfekdütem az ágyon.

-Nem segít?-kérdezte Damon.

-Eddig soha sem segített pedig két évig jártam és semmivel sem lett jobb úgyan olyan érzelmi nyomorék vagyok mint két évve, vagy talán már rosszabb.

-Dehogy vagy 'érzelmi nyomorék'.-mondta Stefan.

-Ha ismertél volna három évvel ez előtt el hinnéd.-feleltem.

-Miért mi történt három évve?-kérdezte Damon de választ nem adtam.

-Mi történt?-kérdezte Stefan is.

-SEMMI, OKÉ?-újra sírásban törtem ki, lehet olyan vagyok most mint egy hisztis kislány de ami három évve történt az egy hatalmas törtést okozott az életemben. Az életem ott teljesen megváltozott úgy hogy azt soha nem tudom vissza változtatni.

Nem tudtam aludni így megvártam míg Damonnék elalszanak és kotorászni keztem, reménykedtem hogy nem kelnek fel, kihúztam a szekrény fiókom majd egy kis üveget vettem ki belőle amibe csöcsögtek a gyógyszerek ahogy az üveghez ért.

-Mit csinálsz?-kérdezte fáradt hangon Stefan.

-Semmmmmit.-elhúztam a választ.

-Mit csinálsz?-ismételte meg kérdését.

-Mivan nálad?-kikapda Damon a kezemből a kis üveget majd lámpát kapcsolt.

-Fron..tin.? Ez mi?-értetlenkedve rázta az üveget.

-Add vissza, kérlek.

-De mi ez?-kérdezte Stefan is.

-Jobb lesz tőle, eltudok aludni..még psyhologus írta fel. Most már vissza kapom?

-Mennyit kell ebből bevened?-vissza adta az üveget.

-Általába egyet.-mondtam majd kiráztam belőle 4szemet.

-Woo ez sok lesz.-mondta Damon.

-Ez pont elég.-nyúltam a vízemért de Stefan kiverte a kezemből majd egyet vissza adott.

-Így lesz jó.-mondta majd össze szedre a földről és az üvegbe tette amit amúgy elvettt tőlem.

-Fiúk, nem vagyok 3éves tudok magamra vigyázni.

-De azért még mi nézhetünk 3évesnek.-mondta Damon majd lekapcsolta a lámpát.

-Kösz.-feleltem gúnyosan de még is nevetve.

-Aludj már.-szinte kérte Stefan.

-Most már, fogok.-mondtam majd elnyomott az álom.

Mikor reggel felkeltem, Stefan és Damon az ágy végében ült és várták hogy felkeljek.

Ijesztő volt. Nagyon.

-Jóreggelt.-feleltek egyszerre.

-Aha, azt.

-Mehetünk?-kérdezte Stefan.

-Még is hova?-hirtelen felültem.

-Az edző azt mondta jobban esne ha nem ők vinnének el ha nem a barátaid, és megkért minket.-mosolygott Damon.

-Csodás, mehetek a barátaimmal az ágyturkászhoz.-mosolyogtam majd kikászálodtam az ágyból, a párnám alá benyúltam majd kivettem Damon pólóját utána pedig berohantam a fürdőbe, fogatmostam, lezuhanyoztam majd felvettem a fekete farmerem, fekete bakancsom és Damon fekete pólóját megint fekete mi?

Mikor kimentem Damon kérdőn nézett rám.

-Nincs fekete pólóm.-mondtam komolyan aztán elmosolyodtam.

-Aha..értem..-mosolygott pimaszul.

-Na mehetünk a dilidokihoz?-kérdezte Stefan.

-Ja, alig várom.-feleltem gúnyosan majd autóba ültünk és átfurikáztunk a psyhiátriához újra át éltem azt mikor anyáék hoztak még ide, borzalmas érzés.

-Felmegyünk veled és kint megvárunk.-mosolygott Stefan.

-Rendben.-itt már remegtem.

-Itt vagyunk.-suttogta Damon majd megszorította a kezem.

Nagy levegőt vettem majd benyítottam a szobába ahol már Dr.Malone Rosette mosolyogva várt rám.

-Szia szépségem.-oda jött majd megölelt.

-Szia Rose.-vissza öleltem.

-Hogy hogy úrja itt vagy? Nem jó a gyógyszer?-kérdezte.

-De az jó, csak újra felborult az életem.

-Még mindig Emmet halála miatt?-megsimogatta a vállam.

-Részeben de mostanság elég sok dolog közre játszik.

-Na mesélj, hallgatlak.-öntött egy pohár vízet elém tette majd várta hogy kezdjem.

-Szóval biztos emlékeszel beszéltem neked a barátomról Adamről, na vele vége lett mert egy utolsó szemét láda de ő nem hagyta annyiba zaklatni kezdett eleinte csak lelkileg terrorizált aztán pedig megcsókolt én ellöktem magamtől ő bedühödött és megütött.

-Te jó isten.-felelte a meglepődöttségtől.

-Folytassam?

-Persze.-mosolygott.

-Ő rendeszeresen együtt volt Oliveval ami szintén nagyon fájt, én nekik mondtam el a gondjaim Adamről ők pedig a szemembe hazudtak így egyedül maradtam, de ez után én átköltöztem egy másik szobába ahova jött egy testvér pár, és most úgy érzem csak ők vannak akikben meg tudok bízni és szeretni tudnám őket mert ők nem csapnak be, de most jön a fájdalmasabb része, Damon egy lánnyal van ami nekem fáj de nem tudom miért, tegnap az én ágyamon csókolózott a csajjal én pedig utána megütöttem a lányt, elkapott valami féltékenységi roham, és nem tudom az okát.

-Szerelem.-mondta.

-Micsoda?-kérdeztem vissza.

-Az oka, a szerelem.

-Nem, dehogy is.-nevettem ő pedig várt.

-Nem, ne nézz így rám, nem vagyok szerelmes Damonbe.-feleltem.

-Dehogy az elég fura lenne.-nevettem.

-Nem vagyok szerelmes Damonbe.-ismételtem.

-Te jó isten szerelmes vagyok Damonbe.-ahogy eljutott a tudatomig csak jobban fájt.

-Ha megkérdezhetem miért van férfi illatod?-mosolygott.

-Mert, ez..Damon pólója.-rá néztem a pólóra.

-Szép dolog a szerelem, és így Adam is békén hagy majd.-mosolygott ismét.

-Rose, nagyon mosolygos vagy!?-utaltam a boldogsága okára.

-Igen, jól gondolod.-mosolygott.

-Megkérte a kezed?-visongtam.

-Igen.-visongott velem.

-Istenem.-megöleltem.

-És szeretném ha koszoruslány lennél.-suttogta.

-Én?-nevettem.

-Te.-mosolygott.

-Rendben.-mosolyogtam vissza.

-A batyád hiányát pedig sem elmulasztani se enyhiteni nem tudom, együtt kell élned vele sajnos.

-Igen tudom.-mosolyogtam könnyes szemmel majd felálltam.

-Remélem itt már nem találkozunk csak az esküvőn.-mosolygott majd megölelt.

-Köszönöm Rose.-suttogtam.

-Ez a munkám.-suttogta vissza.

Mikor kiléptem az ajtón és ott ültek rám várva elég fura helyzett volt, mikor rá néztem Stefanra úgyan úgy éreztem magam, bíztonságban, szeretettben, ám mikor átt néztem a kék szempárba magával ragadott a mámor tudtam hogy már sose fogok rá úgy nézni mint egy barátra.

5.fejezet.-Stressz, depresszió.

Nem tudom mennyi ideig aludtam és nem tudom mennyi ideje figyeltek.
Mikor kinyitottam a szemem az edző az iskola orvos Stefan,Damon,Katy,Olive,Adam és még egy pár osztálytársam figyelt elég ijesztő volt hogy néznek főleg hogy nem tudtam mióta és miért.
-Jól vagy?-kaptam az első kérdést.
-Jobban lennék ha nem bámulna mindenki mint egy nyomorékot.-mondtam csukott szemmel.
-Csak felelj az doktornő kérdéseire.-szólt rám az edző.
-Hogy érzed magad?-tette fel első komoly kérdését.
-Tökéletesen.-feleltem.
-Fáj a fejed?-kaptam az újabb értelmes kérdést.
-De, fáj.
-Mennyire fáj mondjuk egy tízes skálán?
-11.-mondtam.
-Ennyire fáj? Az ütéstől?-kérdezte.
-Nem, az értelmetlen kérdéseitől.-mosolyogtam gúnyosan.
-Ezek fontos kérdések Kimberly.-szólt Adam mire felültem.
-Ezt komolyan mondod?-nevettem.
-Igen ezek komoly kérdések, mert felléphet..-mondta az orvos de félbe szakítottam.
-Poszttraumás stressz, tudom de minden oké, jól vagyok, nincs stressz semmi.
-Rendben, de ha bármit észlel magán jöjjön át az orvosiba.
-Jó, feltétlen.
-Veletek van itt?-fordult az orvos Katyekhez.
-Na még csak azt kénne.-nevettem.
-Ezt nemnek veszem, akkor kivel vagy?-kérdezte.
-Ezekkel.-Adam Stefanékra mutatott.
-Velük.-javítottam ki.
-Fiúk, ha bármit észleltek rajta szóljatok, rendben?-szólt hozzájuk az orvos.
-Rendben.-mosolygott Stefan.
-Hahó én is itt vagyok, és nem fognak szólni mert MINDEN oké.-feleltem majd Damon,Stefan,Adam kivételével mindenki ki ment.
-Sajnálom.-mondta Adam.
-Mit? Hogy megütőttél vagy hogy egy patkány vagy?
-Hogy megütőttelek.-felelte.
-Csak hagy bekén.-kérleltem.
-Nem, nem foglak mert szeretlek.leült mellém.
-Én pedig gyülőllek, szóval.-felálltam majd kinyítottam az ajtót.
-Nem megyek el míg meg nem bocsátasz.-mondta.
-Nem mész el, és nem hagyod békén igaz?-mosolygott Stefan.
-Nem, és örülnék ha ti hagynátok őt békén és ti mennétek el.-mondta flegman Adam.
-Hátjó.-Damon oda sétált majd egy hatalmasat rávert Adamra aztán felemelte, kidobta az ajtón és becsukta azt.
-Köszi.-feleltem.
-Semmi, de mennem kell.-kacsintott.
-Hova mész?-kérdezte Stefan.
-Vár rám valaki.
-Ki?-kérdezett ismét Stefan.
-Egy lány?-nevetett Damon majd ott hagyott minket.
Egy lány mi? gondoltam magamba a szemem könnybe burkolozott majd a pólóját a párnám alá csusztattam majd berohantam a fürdőbe. Meg ijedtem. Meg ijedtem a saját érzéseimtől. Nem tudom miért de mikor kilépett az ajtón úgy éreztem teljesen elveszítem. Nem tudtam hova tenni az érzéseimet ami még jobban felkavart csak néztem a tükörképem ami még jobban elszomorított és minden gondolkodás nélkül beleütöttem a tükör közepebe ami darabokra hullott.
-Mit csinálsz?-kérdezte Stefan az ajtó mögül.
-Semmit.-nevettem egyet ami utána átfordult zokogásba.
-Aha hallom.-benyított én ott álltam az üvegtenger közepén ő pedig felkapott és átemelt a küszöbőn és az ágyra tett.
-Miért tőrted össze?-kérdezte mosolyogva?
-Borzalmasan érzem magam Stefan.
-Túl leszünk rajta.-leült velem szembe.
-Leszünk?-kérdeztem.
-Igen leszünk, mi itt vagyunk neked segítunk bármiben.-mosolygott majd megöleltem.
Elhittem hogy lesz egy biztos támaszom arra az esetre ha újra nehéz helyzetbe kerülnék így valamelyest meg nyugodtam. Stefannak órákon át beszélgettünk és így hogy ennyi mindent elmesélt nekem úgy érzem meg bízok benne. Mikor épp mesélte hogy mit csinált Damon gyerekként beesett az ajtón.
-Jónapot, csókolom.-mondta majd leült mellém.
-Épp beszélgettünk.-felelte Stefan.
-Ja bocs.-nevetett.
-Én most inkább..-mutattam az ajtó felé majd kimentem a szobából és az épületből.
Nem volt jó őt boldognak látni, vagy is de az volt örültem hogy boldog csak az fájt hogy nem velem az, hogy miért nem tudom. Fájt hogy itt hagyott, fájt hogy nem láttam, fájt hogy mással volt, fájt hogy láttam az üres ágyát, fájt hogy boldog egy lánnyal. Nem lehet nem akarom hogy fájjon, és nem akarok kötödni senkihez sem minek ha egyszer ugy is csak fájni fog a vége?  Kisétáltam az iskola területéről majd leültem egy padra és újra meg újra lejátszodott a szemem előtt ahogy megüt, emiatt steresszni kezdtem, rá stresszeltem hogy mivan ha megint megteszi majd. Itt már éreztem hogy a poszttraumás stressz utatt tör magának enyhe depresszióval kerítve.
Nem akarom az életem újra psyhologusnál tölteni. Ki kell írtanom minden érzelmem és újra kezdeni, nem akarok én lenni az a lány akit mindenki sajnál mert megütötte egy fiú és emiatt teljesen megörült. Nem. Én az akarok lenni aki teljesíti az álmait minden áron. 

4.fejezet.-Miért?

Nem akartam felemelni a fejem a padról, nem akartam hogy így lásson bárki is de főleg ne Damon és Stefan, nem akarok előttük egy hisztis kislánynak tűnni.

Még a teremben ültünk azt hiszem biológia óra volt, mikor hirtelen felálltam és kiviharoztam a teremből, ahonnan egyenes út vezetett a koli szobába. A sminkem elkenődött a hajam szét jött. A sminket lemostam teljesen magamról, a hajamat hagytam olyan hullámosnak amilyen, a ruhám már nem igazán tetszett magamon, sőt. Nem nekem való ez a ruha, egy fekete farmer, fekete bakancs, egy egyszerű fehér póló és egy fekete kardigán. Egy fokkal jobban éreztem magam így, de amiket Adam mondott nekem 1 éve még mindig tisztán hallom vissza. 
'Sose leszel olyan jó mint a többi csaj.'  'Hogy nézel megint ki?' 'Vedd már le azt magadról' 'Nem is érsz annyit mint a többi lány'  Nem sose leszek olyan ez igaz, de tudod mit Adam nem is akarok olyan lenni mint a többi, én egy akarok lenni azok közül akik ÖNMAGUK! Én így jól érzem magam, lehet nem vagyok tökéletes, nincs olyan alakom, se arcom mint nekik de én tudok szeretni. Mikor vissza tértem eredeti önmagamhoz és az ajtófelé léptem hatalmas csattanást hallottam majd a földre hulltam.
-Öcsi, abba hagyhatnád hogy szétvered a fejét az ajtóval.-szólt Damon majd felemelt az földről és az ágyra tett.
-Hát mindig akkor jön ki mikor én mennék be.-nevetett.
-Te, kicsit máshogy néz ki mint reggel és nem, nem a vérre gondolok.-pásztázott Damon.
-Tényleg..-éreztem magam perzselő tekintettüket.
-Sokszor fogod még betörni a fejét?-nevetett Damon majd levette a pólóját és a sebre szorította amitől felsziszenttem.
-Él!! ez jó jel nem?-kérdezte Stefan.
-Felültem Stefan mosolygott Damon pedig félmeztelenül ült a véres pólójával a kezében.
-Fáj a fejem.-nevettem majd a sebhez nyúltam.
-Stef fejbe vágott az ajtóval..megint.-mondta Damon, Stefan pedig intett egyet.
-Hát, köszi Stefan.-megráztam a fejem mosolyogva majd kivettem Damon kezéből a pólóját és sebre tettem.
-Vegyél már fel egy pólót.-nevettem.
-Rendben főnökasszony.-kacsintott majd felvett egy kockás inget.
-Vissza kénne menni.-mondta Stefan majd az ajtóra mutatott.
-Jó ötlet.-mosolyogtam.
Ismét bementünk a suliba, de most a szokásos külsömmel, aki vagyok. Mikor beértünk a suliba Damon leragadt egy csajjal ami elég fura viselkedést váltott ki belőlem hogy miért, nem tudom így Stefannal maradtam.
-Milyen óránk lesz?-kérdeztem de Stefan csak nézett.
-Nem tudod igaz?-nevettem.
-Nem.-nevetett velem majd oda sétáltünk a szekrényemhez.
-Tesi ahh.-fujtattam.
-Van egy olyan érzésem hogy nem szereted.-mosolygott.
-Ma kivételesen szeretem.
-Na mert?-kérdezte majd a sebre mutattam.
-Szívesen.-kacsintott majd ott hagyott.
-STEFAN..-kiabáltam hogy várjon meg majd utána rohantam de valaki elkapta a csukomat és berántott a kémia terembe.
-Mivan megint a fejeddel?-kérdezte Adam.
-Bevertem.-feleltem flegmán.
-Vagy megint beverték.felvonta az egyik szemöldökét.
-Mi közöd van neked az életemhez?-mosolyogtam kajánul.
-Jobban tetszett az előző ruhád, ebbe olyan vagy mint régen.-nevetett.
-És milyen is voltam régen?
-Unalmas?-kérdeztett vissza.
-Akkor had untassak mást.-elindultam az ajtó fele.
-De szerettelek és most is szeretlek, azért voltál különleges akkor is mert különc voltál nem olyan mint mondjuk Oliv ő olyan mint a többi.
-Te egy igazi seggfej vagy, Adam.-mondtam.
-Szeretsz, tudom hogy szeretsz, mond ki, mond ki.-elém állt.
-Utállak.
-Szeretsz.
-ADAM UTÁLLAK, érted teljes szívemből utá..-majd itt a megcsókolt, én hátráltam és próbáltam eltolni magamtól de szorított majd egyszer elengedett.
-ADAM, HAGYÁL MÁR BÉKÉN.-kérleltem majd ismét az ajtóhoz indultam.
-Hogy beszélsz te velem?-kérdezte ijesztő hangon majd olyat tett amire sose számítottam volna, sose gondoltam volna hogy ő ezt meg meri tenni. A kezét felemelte majd egy hatalmas ütést éreztem az arcomon a szám felszakadt ami vérzésnek eredt elég csúnyán.
-Adam.-suttogtam a nevét majd a szemem könnybe lábadt.
-Én sajnálom, Kimberly, sajnálom.-a vállamra tette a kezét.
-Csak hadj el menni, kérlek.-kiléptem az ajtón majd a tesi terembe rohantam.
-Lewis késett.-szólított meg az edzőbá.
-Én sajnálom a késést de kisebb próblémám akadt.-levettem a pólót a sebről majd úgy áltam hogy az osztály többi tanulója ne lássa.
-Mitörtént magával?
-Kötekedtem az ajtóval.-mondtam a szerintem jó választ.
-Rendben a fejét meg értem de a szája?-kérdőn nézett a számra és a földre.-A vérem cseppenként ért végett a padlón így legugoltam és Damon pólójával feltöröltem azt de késő mindenki észre vette.
-NEM MOZDUL.-kiabált az edző így mindenki állt tovább mozdulatlanul míg én töröltem a vért a tesi terem ajtaja kinyílt.
-Adam Ramsay.-mondta az edző én hátra estem a név hallatán a kék-lila véres fejemmel az egész oszály felé fordultam, Stefan, Damon, Olive és Katy is kérdőn nézett rám.
-Állj már fel a földről.-elindult felém Adam amitől bepánikoltam, így Damon pólóját szorongatva hátráltam a földön kuszva a fal állított meg pedig mentem volna tovább és tovább, zokogva ültem Damon pólójával takartam el az arcomhogy ne lássák az arcom.
-Kimberly, jól van?-kérdezte az edző majd felém sietett.
-Csak..ha-hadd men-jek ki-ki-ki innen.-kérleltem dadogva.
-Menjen.-biztatott egy mosolyal majd felálltam a földről mindenki minden lépésemet szemmel tartotta, Adam mellett kellet volna elmennem de féltem, féltem hogy megint ideges lesz és megüt, azért kikerültem az osztály mögött mentem el és úgy ki, egy másodpercig belenéztem Adam szemébe és gondolkoztam hogy miér. A pólóm beitta a vért, de átöltözni nem volt időm hisz félperc és csengetnek nekem pedig matekra kell mennem ha kések nekem végem. Az arcomról sem tudtam lemosni a vért mert csak álltam a folyóson mint egy örült egy pontott néztem csak, a szemem előtt újra lejátszodott mikor megüt, NEM ÉRTEM ő csalt meg és én vagyok a rossz? A csengetést sem hallottam annyira koncetráltam, a sok ember akik ki özzönlöttek a termekből. Miattuk vettem észre hogy kicsengettek majd a tömeg oszlása vezérelt arra hogy menjek, így is késtem egy percet de nem érdekelt ott vagyok ez a lényeg.
Mikor beléptem a terembe mindenki felém fordult én némán leültem a leghátsó padba de így sem vették le rólam a szemüket, Damon pólójha továbbra is nálam volt azt szorongattam majd mikor felnéztem és körbe minden szempárba belenéztem de megragadtam Adamnél muszáj volt, kiakartam olvasni a szeméből hogy miért.
-Lewis drága lenne olyan kedves megoldani ezt a feladatott?-kérdezte a tanárnő hátal.
-Pe..rsze.-feltápászkodtam a padról vettem egy mély levegőt majd ki sétáltam a táblához a krétátt a kezembe vettem majd álltam a feladatt előtt. Ismét vettem egy mély levegőt és írni keztem, mikor bejeztem a kréta kicsuszott a kezemből.
-Gratulálok nem csak buta és idióta de ügyetlen is.-tiport tovább a földbe a tanár.
-Sajnálom hogy nem a maga béna matek képletétt próbálom megoldani így a fejem zakatol a fájdalomtól, a félarcom elvan zsibbadva, az álkapcsom is mérhetelenül fáj, igaza van buta vagyok és ügyetlen de az idiótát ki kérem magamnak, idióta? Nem cak egy lány vagyok akit bántalmaznak és már nem csak lelkileg hanem testileg is, és nem tudok ellene tenni semmit.-mondtam volna tovább de elsírtam magam.
-Maga meg míről beszél?-felém fordult majd meglátta a véres arcom és pólóm.
-Látja tanárnő sose lát a dolgok mélyére.-lehajoltam hogy fel szendjem a krétát.
-Sajnálom Kimberly, és most kérem, ki bántotta?-megfogta a kezém majd felhúzott a földről de Damon pólója kiesett a kezemből amiért vissza hajoltam és magamhoz szorítottam.
-Hadjuk.-próbáltam mosolyogni.
-Kérlek mond.-kérlelt tovább a tanár.
-Csak elszeretnék menni innen.
-Mond el és mehetsz.-alkudozott.
-Nem akarom kimondani se a nevét sajnálom.-mondtam.
-Akkor menj de állj meg a padja mellett.-mosolygott.
Vettem egy nagy levegőt majd elindultam, mivel itt még mindig egyes padok vannak és Adam pont Damon és Stefan között ült pont közöttük álltam meg. Rá néztem Adamre majd megráztam a fejem és újra könnybe borult minden. 
-RAMSAY!-felszólította a tanárnő.
-Én bocsánatott kértem.-felelte Adam.
-Egy lányt meg ütni?-kérdezett a tanárnő.
-Ideges voltam.
-És ez mentség rá? Én is rengetegszer vagyok ideges még se megyek oda hozzád és ütlek meg, vagy innetől tegyem ezt?
-Sajnálom.-felelte majd lehajtotta a fejét.
Damon és Stefan le se vették rólam a tekintetüket, én óvatosan meg fordultam és kimentem a teremből. A koli szobába mentem ahol lezuhanyoztam, átöltöztem majd kimostam a pólóm és Damonét is rögtön meg is szárítottam és befujtam Damon sprayével hogy olyan illata legyen mint mikor oda adta. Jó volt egyedül lenni egy kicsit de hiányoznak a barátnőim akikkel ezt most kibeszélgetném, de ők hátba szúrtak csak Stefanék vannak de velük erről nem fogok tudni beszélni. Mikor kiléptem a fürdőből bevetődtem az ágyba Damon pólójával együtt. Éreztem az illatátt olyan mesés volt.
Elfelejtettem minden bajt csak belélegeztem az illatott ami álomba ringatott.

3.fejezet.-Soha

A látvány ami ma fogadott felkelésnél, valahol lesokkolt valahol pedig tetszett. Damon egy száll alsógatyában igazgatja a haját a tükörnél, Stefan pedig póló nélkül fetreng az ágyon a telefonját nyomkodva.

Résnyire nyitott szemmel kukkoltam őket az ágyon fekve persze alvást színlelve ami szerintem bejött mert Stefan suttogva szólította meg Damont.

-Damon? Nem láttad a kék felsőmet?-mondta suttogva.

-Miért suttogsz?-nevete el magát Damon.

-Mert alszik a lány te idióta.-suttogott ismét.

-De hogy alszik, csak felkellt meg látott alsógatyában és teljesen kivan.-mondta Damon amitől felnevettem.

-A kék felsőd pedig itt van.-oda dobtam neki a pólóját.

-És..mit keres az ágyadon?-nézett rám gyönyörű zöld szemeivel.

-Én honnan tudjam.-éreztem hogy az arcom elpirul ezért berohantam a fürdőbe kilökve onnan Damont.

-Csajszi még nem vagyok kész a hajammal.-nevetett Damon.

-ÍGY IS JÓ AZ!-kiabáltam ki nevetve.

Bent magammal szemeztem a tükörben majd eszembe jutott hogy nekünk még át kell érni a suliba azért gyors letusoltam a hajamat kivasaltam, halovány sminkel próbáltam korrigálni az arcom több-kevesebb sikerrel. Ma úgy gondoltam megadom a módját és nem egy egyszerű pólót veszek fel egy farmerrel hanem egy ruhát, még hozzá egy menta kék ruhát egy fehér topánkával így kezdtem jól érezni magam de valami annyira hiányzott belőlem amire még mindig nem jöttem rá.

Egy utolsó pillantást vettem a végeredményre majd kiléptem a mosdóból, Damon és Stefan tekintette megragadt rajtam és nem eresztett.

-Azta kurva.-szólta el magát Damon mire egy mosolyjal feleltem.

-Na menjünk...elkésünk.-mondta Stefan a tekintettét lesem véve rólam.

-A táskámat még hozhatom azért?-nevetve felvettem a táskám majd átmentünk a másik épületbe...éreztem ez az én nagy belépőm lesz hisz ilyenkor még mindenki a folyosón van, én előrébb álltam Damon és Stefan egy picivel mögöttem két oldalt..KI NE AKARNA VELÜNK VILLOGNI? A szárnyas ajtót becsapva léptünk be az ajtón mindenki tekintette ránk tapadt és amit akartam sikerült. Adam, Katy, Olive, Brad és még pár régi barátom pont egy kupacban álltak Olive szorosan Adam mellett ami MÁR nem idegesített hisz akik velem vannak ezer milliószor jobbak Adamnél. Ahogy besétáltunk az ajtón Adam elindult felénk.

-Szia..sztok.-.szólalt meg Adam.

-Csá..-szólaltam meg majd a könyveimet a fém szekrénybe dobáltam.

-Gyönyörű vagy ma.-mosolygott Adam.

-Miért tegnap gusztustalan voltam?-szóltam vissza a bókjára.

-Van mikor különösen csúnya vagyok?-becsaptam a szekrényajtaját.

-Miattam csíptem így ki magad?-végig mért a szemével.

-Miattad? Ne nevettess Adam.

-Akkor ki miatt?-kérdezett ismét.

-Miattam.-szólalt meg D-Nem, csak ma különösen szép vagy.-szólt vissza Damon egy pimasz mosoly kíséretében.

-Mivan?-végig nézett rajtunk Adam.

-Vagy miattam.-mondta Stefan.

-Ne mond hogy ezek kellenek nem én.-mutatott Damonre és Stefanra.

-És mivan ha inkább ŐK kellenek nem te?

-Akkor..akkor..-megakarta ütni Damont de ő elkapta a kezét.

-Na ilyenkor mivan?-kérdezte Damon.

-Mi lenne?-mondta Adam majd a másik kezét is Damon felé lendítette de ő azt is elkapta még a levegőben.
-Lassu vagy.-kacsintott Damon.
-Eresz már el te idióta.-rikácsolt Adam.
-Nyugi kislány.-Damon rögtön kinevette.
-Adam, egyre szánalmasabb vagy.-nevettem majd elindultam a terem felé Stefanékkal.
-És én mellette ülök...sajnáljatok már egy kicsit.-mondta Damon.
-Ajjj, szegény Damon, istennem..így jó?-kérdeztem mosolyogva.
-Tökéletes.-pásztázott Damon a gyönyörű szemeivel.
Bementünk a terembe ahol már majdnem mindenki bent volt. Stefannal és Damonnel beszélgettünk mikor azt megzavarva az asztalunkhoz léptek a ribancok élen egy szőke, pocok fejű Vivi nevű lány.
-Halli fiúk.-végig simította Stefan hátát én csak néztem.
-Hogy vagytok?-a mögötte álló csaj Damont kezte simogatni.
Én csak ültem ott és vártam..vártam hogy elmennek-e.
-Na mivan fiúk megnémultatok?-kérdezte a harmadik csaj majd leült Damon mellé én pedig felnevettem.
-Nektek muszáj mindent elcseszni és mindenkit simogatni? Vedd már le róla a kezedet..simogasd Adamat, két napja még érte sírtál Vivike.-keltem ki magamból Damon és Stefan össze néztek majd rám.
-Jólvan naa..-nyavalyogtak majd ott hagytak minket.
-Meg se szólaljatok.-mondtam nevetve.
Az órák csendesek voltak, unalmasak igazából nem történt semmi sem, csak rajzon, akkor Adam egyszer hátra fordult és a padomra dobott egy papírt, Damon és Stefan egyszerre fordultak felém.
-Nem fogom elolvasni, tessék.-összegyűrtem majd vissza dobtam.
-DE elfogod.-mondta Adam majd visszadobta.
-NEM!-mondtam majd lehajtottam a fejem a padra.
-Jobb lesz ha békén hagyod.-mosolygott Stefan.
-Miért mi lesz ha nem?-nevetett Adam mire Damon hasba vágta.
-Idi-óta.-kapkodta a levegőt.
-Szóval békén hagyod végre?-kérdezte Damon.
-Soha.
-Soha.-suttogtam a szemem pedig könnyekbe burkolózott.

2.fejezet.-Felejts már el!

-Szia.-köszöntem Damonnek is.
-Öcsikém, nem szeretnél bocsánatott kérni hogy a szépfeje miattad vérzik?-mosolygott Damon.
-Te bántottad?-fordult hírtelen Adam Stefan felé.
-Véletlen volt...és tényleg bocsi-nevette el magát Stefan.
-Jobb lenne ha leszállnátok a csajomról.-mondta Adam mire felnevettem.
-Tudod mi lenne már igazán jó? Ha békén hagynál, és nem hívnál a csajodnak mert borzalmasan hangzik és amúgy is semmi közünk már jó rég egymáshoz és én ezen nem változtatok, szóval fordulj előre és dögölj meg.-mosolyogtam.
-Nem fogom ezt annyiba hagyni.-mondta Adam ismét majd előre fordult.
-Auu..-mondta Damon majd elismerően bolintott.
-Ez durva volt.-nevetett Stefan.
-Ahj fogd már be Salvaizé.-mondta idegesen Adam.
-Salvaizé, ez tetszik.-mondta Damon.
-Salvatore.-mondtam majd hozzá dobtam Adamhez a matek könyvét amit a padban hagyott.
-Ha már ilyen jól tudod a nevünket, akkor a tiedet is megtudhatnánk?-kérdezte Stefan
-Kimberly Lewis.-mosolyogtam Stefanra és teljesen elvesztem a szemiben.
-Ne hogy azt mond nekem hogy ő jobb nálam, neked.!?-mondta Adam lekezelően.
-Nálad igazából bárki jobb.-mosolyogtam kivirultan.
Olyan jó volt végre valakivel...valakikkel rendesen elbeszélgetni, úgy hogy semmi sírás,veszekedés és fájdalom nem ért csak nevettem,mosolyogtam és boldog voltam.
Damon és Stefan nagyon kedvesek,aranyosak,viccesek,megértőek és már túlságosan is helyesek. Már el is felejtettem milyen önfeledten mosolyogni és ezt most csak a Salvaizéknek köszönhettem. Majd mikor itt jártak a gondolataim akaratlanul is de elmosolyogtam.
-Jól áll ha mosolyogsz.-jegyezte meg Stefan én erre csak biccentettem.
-De miért is mosolyosz magadban?-kérdezte Damon vigyorogva.
-Csak...eszembe..ju..jutott valami.-dadogtam össze-vissza.
-Aha..érte..m..-utánozott Damon mire rácsaptam a vállára.
-Most mér versz?-dörzsölgette a vállát mintha tényleg fájna neki.
-Azért mert egy bunkó vagy, Damon.-mosolygott Stefan.
-Sokan mondták már, állj be a sorba.-mosolygott vissza Damon.
-Gyerekek, mára vége, holnap újra itt, csak ez uttal a rendes órarend szerint talákozzunk. Pihenjétek ki ezt a sok beszédet.-nézett ránk az ofő.
-Végre.-állt fel elsőnek Adam.
-Még nem fejeztem be, szóval Adam marad a többiek mennek. Viszont látásra.
Mikor kimentünk a teremből Olive és Katy a szekrényüknél pakoltak és figyelték minden lépésemet gondolom én arra vártak hogy mikor vagyok egyedül és kérlelik hogy menjek vissza. Hát nem, én oda soha.
-Mi a szobába leszünk.-mosolygott Stefan.
-Jövök én is.-mosolyogtam vissza madj elindultunk.
-KIMBERLY.-hallottam Katy hangját, de én csak mentem tovább.
Nem akartam tudomást venni a lányokról mert nem érdemlik meg hogy én akár egy percet is rájuk pazaroljak, a szemembe ők már egyszerűen senkik. Vissza sétáltunk a koli szobába ahol egy újabb meglepetés várt minket. Mikor benyítottunk Adam Damon ágyán ült és gondolom minket várt.
-Mit keresel itt?-kérdeztem unva.
-Téged. Nem gondolod hogy ezekkel fogsz egy szobába lenni.!?-felelte Adam.
-Várj..mi az hogy ezekkel?
-Hogy nem fogsz velük lenni na gyere.-fogta meg a csuklóm majd húzott az ajtó fele.
-adam...adam..ADAM..Ezt a törödést nem most kénne megmutatni, ott az ajtó egyedül távozhatsz rajta mert én ITT MARADOK ezekkel a Salvaizékkel.-mondtam határozottan
-Még nincs vége.-csapta be maga mögött az ajtót.
-Ez teljesen megörült.-mondta Stefan.
-Totális idegroncs.-mondta Damon.
-Csak nem értem miért.-felültem az ágyamra.
-Harcol érted, ez aranyos..nem?-kérdezte Damon.
-Nem..ez már beteges.-mondtam komolyan majd elnevettem magam.
-Most min is nevetsz?-kérdezte Stefan.
-Mindegy.-nevettem ismét majd eldőltem az ágyon.
-Mindegy.-nevetett Damon majd eldőlt az ágyon.
-Nem vagy vicces.-mondtam nevetve Damonnek.
-Nem vagy vicces.-mondta neveteve Stefan.
-Borzasztóak vagytok Salvaizék.-montam 'komolyan'.
-Borzasztóak vagytok Salvaizék.-mondták egyszerre.
-Istenem..-mondtam halkan mire ők is.
-Jóéjt.-feleltem.
-Neked is.-mondta Damon egy félmosolykiséretében.
-Szép álmokat.-vigyorgott Stefan.